Kell egy csapat! Vagy kettő, hiszen együtt minden könnyebb
A 2018/2019-es tanév a 60. tanév a Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az iskola kapuján először belépő elsősöknek és szüleiknek különösen izgalmas ez a szeptember. Az emelt angol-szivacskézilabda tagozatos gyerekeknek azonban úgy indulhatott a tanév, hogy ismerősként köszönthettek már „nagy” hunyadisokat, nevelőket, iskolai dolgozókat.
Immár hagyományként az első osztályosaink egy 3 napos sporttáborral kezdték a tanévet. Természetesen egy jó közösség nem hagyja magára a kicsiket, így a már rutinos iskolás és sportoló 3.b-sek mutatták meg, hogy kell példamutató hunyadisnak lenni. A nem mindennapi iskolakezdéssel az volt a célunk, hogy a szivacskézilabda osztályba érkező gyerekek már az iskolába lépés előtt megismerkedjenek a leendő tanító nénikkel, osztálytársaikkal, a tagozaton lévő diáktársaikkal és természetesen a kézilabdával. Az óvodából iskolába érkező gyerekek megszokták a vegyes korcsoportos foglalkozásokat, így a harmadikos és elsős kisdiákok egyidejű táboroztatásával a tagozaton tanuló gyermekek közötti közösségépítést is megalapoztuk.
Táborunk helyszínéül az Óballai Alkotóházat, a törökszentmiklósi Borostyán Tájházat és a Városi Strandfürdőt választottuk, így teremtve lehetőséget a településünk természeti környezetének megismerésére, a városhoz tartozó falu megszerettetésére, a lokálpatriotizmus erősítésére.
A játék, a mozgás, a nevetés, a közös játék, a lubickolás biztosította azt, hogy jó hangulatban, aktívan induljon a tanév.