2024. 06. 22. BALLAGÁS

A ballagás az utolsó alkalom, hogy így együtt, közösen emlékeztünk, a HUNYADIRA, az iskolára melyhez nyolc év élményei kötnek. Őszintén remélem, hogy az eltelt nyolc évben nem csak tudásban, készségekben, ismeretekkel gyarapodtatok, de toleranciátok, illemtudásotok is gazdagodott, sikerült felvértezni magatokat a külső világ egészségetek és lelketeket romboló, cinikus és gyakran méltatlanul alacsony szintre süllyedő hatásaival szemben is. Remélem az osztályközösségben […]

Különleges hunyadis siker!

Írd ki magadból 2024 – A Verseghy Ferenc Könyvtár pályázata. Jánoska Bence 8.b osztályos diákunk a Születésnapomon című versével elnyerte a zsűri különdíját. A közönségszavazáson ő kapta a legtöbb szavazatot. A zsűri elnöke Szirmay Ágnes dramaturg, író még idézett is beszédében az alkotásból. Hogy mégsem a közönségdíjat tartja a kezében annak egy oka van csupán: „ő még csak most tizennégy”. […]

Szép hunyadis siker!

A DARTS MATEK verseny március óta tartó versenysorozatán 16 tankerület, 389 csapatának (egy csapat 4 főből állt) mint egy 1600 versenyzője, 3 korcsoportban mérettette meg magát. Az első országos Darts Matek verseny döntőjében 16 tankerületi központ közel 160 tanulója mérte össze tudását 3 korcsoportban. 2024. június 13-án az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Két online forduló után a tankerületek legjobb […]

Hunyadis „rendhagyó” irodalom óra. Témája a Silent Book volt.

A műfaj annyira új Magyarországon, hogy még rendes magyar neve sincs. Szó szerinti fordításban”néma könyv”. Minimális szöveg-a cím, meg talán egy-két szó. Ezen kívül csak kép és kép és kép. A képekben megfogalmazott történetet nekünk kell szavakba önteni, éppen ezért a műfaj teljes figyelmet kíván. A képek adnak támpontot, kapaszkodót, de a szavakat nekünk kell megtalálnunk hozzájuk. Így a történet […]

Nagyszerű Siker!

VI. helyen végzett iskolánk fiú kézilabda csapata a Diákolimpia országos döntőjében Miskolcon Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a IV. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpia országos döntője Miskolcon. Iskolánk csapata április végén hazai pályán vívta ki a döntőbe jutást. Treznyák György , Kis Gergely testnevelő/edzők által irányított 2009/2010 születésű fiúk két éve 2022-ben hasonlóan kimagasló teljesítményükkel Békéscsabán hívták fel maguk a figyelmet, […]

Szép eredmények! A Népek Tavasza – Történelmi projektversenyen.

3-4. osztályos kategóriában 6 csoport indult az iskolánkból ezen a az országos levelezőversenyen. A gyerekek délutánonként együtt készültek és oldották meg a feladatokat, amelyek az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődtek: keresztrejtvényt fejtettek meg egy olvasott elbeszéléssel kapcsolatban, gyűjtőmunkát végeztek, rajzoltak, fogalmazást írtak, lapbookokat készítettek a témában. 1. helyezés Balogh Gergő , Lukács Levente, Lukács Szabolcs csapata 3. b osztály: 5. […]

Szép Siker!

A hétvége folyamán a Red Dance Mazsorett Csoport és Sportegyesületet Románia Biharban jártak egy nemzetközi mazsorett versenyen! Iskolánk 7.a osztályos tanulója nagyszerű eredményekkel gazdagodott: Regina Rékasi Junior bot szóló A kategóriában 1. Hely Rékasi Regina Junior Mace szóló A kategóriában 1. Hely Junior Duo-Trio Laura és Regina A kategóriában 1. Hely Junior Bot miniformáció (Regina,Laura,Jázmin,Bogi) 1. Hely Junior zászló miniformáció […]

Nagyszerű siker!

Stummer Zsombor, iskolánk 7.a osztályos diákja a 63 kg. súlycsoportban kötött és szabadfogásban is U13 országos bajnok! Gratula a versenyzőnek és felkészítöinek!