Lúdas Matyi feledhetetlen élménye a Hunyadisoknak

Hunyadisaink a Lázár Ervin Program előadásán vehettek részt. 1 – 2 – 3. évfolyamos tanulóink megnézhették Fazekas Mihály: Lúdas Matyi színházi előadását az Ipolyi Művelődési Házban. Köszönjük a lehetőséget! A gyermekek feledhetetlen élményt kaptak! Mátravölgyi Mónika pedagógus

Színházi élmény az Aranykulcsocska meséjével

2024. november 21-én iskolánk 4. és 5. osztályos tanuló 74-en a Lázár Ervin Program keretén belül színházlátogatáson vehettek részt. Diákjaink a szolnoki Szigligeti Színház előadásában az Aranykulcsocska című mesés színdarabot tekinthették meg. A látogatás előtt sokat beszélgettünk a színházba járás szabályairól, megfigyelési szempontokat kaptak a gyerekek, így jól felkészülve, érdeklődve, kíváncsian várták az előadás napját. Összességében elmondható, hogy a program […]

Projekt Budapest. Hunyadis pályázat – remek tanulmányút.

A Szikla Alapítvány évente meghirdetett pályázatának köszönhetően iskolánk 8. a osztályos tanulói november 13-án tanulmányi kiránduláson vehettek részt Budapesten. A pályázat lehetőséget biztosított a Sziklakórház Atombunker Múzeum ingyenes megtekintésre, ahol egy interaktív történelemóra keretében betekinthettünk a XX. század legfontosabb történelmi eseményeibe. Egy Buda szívében a Vérmezőn található páratlan kialakítású étteremben, a Vagon Étteremben vendégül láttak minket egy ebédre, majd fakultatív […]

Ügyesek voltak!

November 13-án A magyar nyelv napja alkalmából Ipolyi Közművelődési Központ játékos nyelvi vetélkedőt hirdetett. Nevezni lehetett egyéniben, nyelvtörőkkel-, amelyeket a zsűrinek és a szép számú közönségnek kellett előadni-, valamint 3 fős csapatokkal, akiknek több helyszínen kellett a magyar nyelvvel kapcsolatos feladatokat megoldaniuk. A 6.b osztály hat tanulója készült nyelvtörőkkel, és sok-sok játékos nyelvi feladat megoldásával. Fábián Ida felkészítő munkáját a […]

Mesékkel kapcsolatos feladatokkal tették a mesebeli szörnyek próbára a tanulókat

November 14-én a városi könyvtárban szerencsésen bejutott a Hunyadi 3. a osztálya a Mesevárba, amit hét sárkány őrzött. Mesékkel kapcsolatos feladatokkal tették a mesebeli szörnyek próbára a tanulókat, akik végül elfoglalták a várat. A jövő héttől kezdve pedig magyar nyelv és irodalom órákon folytatják az „épület” birtokbavételét. Köszönet Szecseiné Pápay Judit közreműködését! Juhász Anikó osztálytanító

Szép siker!

A Teleki Blanka Gimnázium szervezésében, Angol nyelvi versenyen vettek részt tanítványaink. A tanulóknak angol nyelvű regényt kellett elolvasni és fejből kérdéseket megválaszolni. A hunyadis tanulók szépen versenyeztek! Forrai Olivér 7.a osztályos tanulónk (általános tantervű angol képzés) első lett a hetedikesek között. Iskolánkat rajta kívül a 8.a osztály két diákja is képviselte Csiszár Maja és Kovács Krisztián akik becsülettel versenyeztek. Remek […]

SZÉP HUNYADIS SIKER!

Ma délután Kisújszálláson, a Nagykun Baptista Oktatási Központ Gimnáziuma által megrendezett angol nyelvi versmondó versenyen vettek részt iskolánk tanulói. Mindenki nagyon ügyes volt és szép eredményekkel tértek haza. 2. évfolyam: Bata Emili: I. hely Zilahi Mirabella: II. hely 3. évfolyam: Vígh Nándor: Különdíj Gratulálunk minden résztvevő tanulónak és Tekse – Bana Krisztina felkészítő pedagógusnak!

SZÉP SIKER!

Iskolánk 8.a osztályos diákja Stummer Zsombor a Diákolimpia Országos döntőjében bronz érmet nyert. Hajdúszoboszlón rendezték meg a birkózó diákolimpia országos döntőjét. Az U13-as sportolók részére kiírt sporteseményen 192 gyermek vett részt. Zsombor (69 kg) 1 vesztes és 3 győztes mérkőzéssel a dobogó 3. fokára küzdötte magát. Gratulálunk a versenyzőnek és felkészítőinek!