Adventi készülődés a Hunyadiban.
a Hunyadi székhelyintézményben több száz diákunk megtekintette a „Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek!” című adventi köszöntőt dr. Sebestyén Katalin Igazgató-helyettes asszony rendezésében, szervezésében ötödikes és hatodikus tanulók produkciójaként.
dr. Vargáné Hegedűs Mária munkaközösségvezető pedig meggyújtotta az öröm gyertyáját és reményét fejezte ki, hogy minden diákunk családjában a negyedik gyertyát – a szeretet szimbólumát – együtt gyújthatják meg már a téli szünet kezdetén…
Ezen a napon köszöntötte Szécsi Pál igazgató Kozák Leila 8.a osztályos tanulót akit a 2024-es év diákjának választott a nevelői testület. Leila tanulmányi előmenetelével, közösségért végzett munkájával, példás viselkedésével érdemelte ki az elismerést.

