2021. augusztus 23. és 26. között A Határtalanul!
2021. augusztus 23. és 26. között A Határtalanul! pályázat keretében lehetősége nyílt iskolánk hetedik évfolyamának egy erdélyi tanulmányi kiránduláson részt venni. A négy nap alatt sokat tanultunk, csodálatos helyeken jártunk, és barátkozásra is jutott időnk.
A pályázat megvalósítása során célul tűztük ki, hogy a magyar irodalom jeles képviselőinek nyomában haladva megismerkedjünk a Bihar, Alsó-Fehér megye, valamint Érmellék kulturális és természeti kincseivel, épített örökségével és hagyományaival.
A kirándulás első napján, Nagyváradon az Ady múzeumnál fényképezkedtünk, elsétáltunk a híres Kanonok sorra, megnéztük az EMKE kávéházat, ahol Ady Lédával ismerkedett meg. A közelben található a Nagyváradi Napló épülete, ahol Ady dolgozott, és közel van a róla elnevezett gimnázium is. Fotót készítettünk az Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság meghatározó alakjait ábrázoló szoborcsoportnál. A tanév során szeptemberben, egy rendhagyó irodalomórán vettünk részt Budapesten, a Petőfi Irodalmi Társaság szervezésében, ahol folytattuk Ady Endre életútjának megismerését, és jó néhány ponton felelevenítettük az Erdélyi utazásunk során meglátogatott helyeket, megismert eseményeket.
Nagyszalontán az Arany János Emlékkiállítást tekintettük meg a Csonka-toronyban, majd az Arany-szülőház helyén lévő tájházban berendezett Arany-kiállítást látogattuk meg. Ugyanitt emlékeztünk Arany László költőre, Sinka István íróra, költőre és Zilahi Lajos íróra, az általuk írt művek egy-egy részletének felolvasásával, életpályájuk rövid bemutatásával.
A köröstárkányi emlékfalnál a Fekete-Körös völgyében történt, magyarellenes népirtásról koszorúzással emlékeztünk meg.
Magyarremetén az egész Partium legszebb Árpád-kori templomát tekintettük meg, a csodálatos módon épen maradt freskókkal.
A kirándulás második napján egy egész napos kirándulást tettünk az Unesco Világörökségként nyilvántartott Pádis-fennsíkon. Meglátogattuk a rendkívül látványos kiskohi Medve-barlangot, amelyben barlangi medve csontvázakat is láthattunk. Valamint szebbnél szebb cseppkőformációkat. Megtekintettük a Fekete-Körös völgyi magyarság legkiemelkedőbb műemlékértékét, a magyarremetei református templomot.
Felejthetetlen élményben volt részünk az utazás során, rengeteg élménnyel, emlékkel gazdagodtunk.
A kirándulást megelőző célunk, Erdély kulturális és természeti értékeinek megismerése, a magyar irodalom jeles képviselőinek a nyomában járva, megvalósult.
Nagyvárad, Székesegyház
Nagyvárad, az Ady Endre múzeum előtt
Nagyvárad, háttérben a Városháza
Nagyvárad, EMKE kávéház
Nagyvárad, Sas Palota
Nagyszalonta, Csonka-torony
Nagyszalonta, Arany János múzeum