Iskolánk
1. Intézmény környezete, adottságai
Intézményünk Törökszentmiklós járás – egyes speciális területeken (angol nyelvoktatás, kézilabda, atlétika sport) megyénk – meghatározó jelentőségű oktatási intézménye. Intézményünk a városban működő négy általános iskola egyike, az egyetlen Karcagi Tankerületi Központ által működtetett és fenntartott. Beiskolázási körzetünk Törökszentmiklós város közigazgatási területe, a szegregáltan nevelhető, sajátos nevelési igényű gyerekek esetében a járás területe. Az iskolánkban a társadalom valamennyi rétegének gyermeke jelen van, s ez egy egészséges szociokulturális összetételt jelent. Ez az adottság meghatározza intézményünk részéről a tudatos tevékenységet, úgy a tehetséggondozás, mint a hátránykompenzáció terén. Szakmai kapcsolatunk a társiskolákkal jó, együttműködésünk rendszeres. Az óvodákkal – személyes kapcsolaton alapul. Tanítványaink több mint fele városunk középiskoláiban folytatja tanulmányait, így a társintézmények elvárásai fontosak számunkra. Rendszeres kapcsolatunk van a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolával, illetve az IKMKK-val. Intézményünk a Comenius/Erasmus és ACES valamint a Határtalanul programokon keresztül az Európai Unió számos iskolájával alakított ki diákcsere programot. Iskolánk tanulói aktívan részt vesznek több sportegyesület munkájában (kézilabda, úszás, atlétika, labdarúgás, karate, Fit-kid, birkózás, sakk).
1992 óta működik a Diákönkormányzat, melynek két pedagógus segítője van. Intézményünk munkáját 1992 óta a rendszeresen működő Iskolaszék segíti. Az oktató-nevelő munkát az SZMK támogatja és anyagi segítséget is nyújt hozzá. A jogszabályi feltételeknek megfelelően az Intézményi tanács is megalakult. A szülőkre az iskolai értékek, követelmények támogatásában a tanulók felé közvetítésben számítunk. Pedagógiai munkánkhoz jelenleg két iskolai alapítvány ad civil támogatást, pénzügyi segítséget.
Az iskolánk nyugalmazott pedagógusaival tartjuk a kapcsolatot. Számítunk véleményükre, tanácsaikra pedagógiai kérdésekben. A személyes információáramlás érdekében a munkaközösségek tartják velük a kapcsolatot.
Volt diákok véleményére, támogatására is számítunk az iskolapropaganda, a pályaválasztás, szervezeti – képviseleti feladatok terén.
Nevelőtestületünkben több kollégát tüntettek ki kiemelkedő pedagógiai munkájáért (Megyei Pedagógiai Díj, KLIK elnök dicsérő oklevél…). Iskolánk közösségét az utóbbi években két kiemelkedő fontosságú elismeréssel jutalmazták:
- Az Év Nevelőtestülete 2007 Cím”Kitüntetettje
- Jász – Nagykun – Szolnok Megye „Európa Díjával” Kitüntetett iskola 2012.
2. Környező településekről bejáró gyerekek:
A bejáró tanulók száma 40 – 50 fő között változik. Az alábbi településekről érkeznek tanulóink: Tiszatenyő, Fegyvernek, Tiszapüspöki, Szajol, Szolnok. Városunkhoz tartozó Surjány, illetve Óballa települések.
3. Demográfia, létszámok
Törökszentmiklós városban évek óta 200 fő körül van a beiskolázandó gyermekek száma. Erről minden évben a városi óvoda informálisan tájékoztatja az iskolákat.
A Törökszentmiklós Város Komlex Esélyegyenlőségi Tervében 2011-ben 582 fő a 0-2 éves korosztály a 2011-es évben (72.oldal). Ezek a gyerekek érkeznek az általános iskolai oktatásba a jelenlegi tanévben.
4. Arányok (tanuló/pedagógus)
Iskolánk aktuális tanulói létszáma: 664. Az általános tantervű osztályok esetében 105%-os a kihasználtság. A számított létszám: 730 fő. Jelentős a hátrányos helyzetű tanulók száma. A legtöbb tanulót ellátó alapfokú oktatási intézmény vagyunk a városban.
Az általános tantervű tagozaton 26 osztályban tanítunk. E tanévben 15 osztály van az alsó évfolyamokon és 11 osztály a felsőben. Több osztályban kérnünk kell a fenntartó engedélyét a maximális osztálylétszám túllépésére.
A sajátos nevelési igényű gyermekek tagozatán, a Belvárosi telephelyén 3 tanulócsoportban oktatjuk a 8 évfolyam diákjait. (1-2, 3-4-5, 6-7-8 évfolyamok összevonásával)
Az Országos átlaghoz képest iskolánkban 12 tanuló jut egy pedagógusra. Az sni osztályokban ennél az átlagnál alacsonyabb az egy pedagógusra jutó diákok száma, általános tantervű képzésben ugyanakkor eléri a 13 tanulót az egy pedagógusra jutó arányszám. Az egy osztályra jutó átlagos tanulói létszám országosan 20,2 főben állandósult, míg a Hunyadiban 24 tanuló jut egy tanulócsoportra. Tanulócsoportjaink esetében több osztály esetében haladjuk meg a maximumot…
5. Kapacitások, kihasználtság
A tantermi infrastruktúra maximális kihasználása a jellemző, ezért tapasztalunk zsúfoltságot néhány területen: főépületben, a kiskúti telephelyen, és a „belvárosi” – Kodályban a művészeti oktatással való „társbérlet miatt; testnevelés oktatás, ebédeltetés, csoportbontások. Zsúfoltak a mosdók, a tantestület által használt helyiségek: tanári szobák, szertárak. A négy iskolaépületben összesen 33 tanterem és ebből négy szükségtanterem található.
A Hunyadi út 6. sz. alatti épületben 19 osztály tanul. A csoportbontások és a mindennapos testnevelés erőfeszítést jelent az órarend és a termek elosztásában.
Az ebédeltetésben a sávos étkeztetést kellett bevetnünk.
18 napközis és egy tanulószobás csoportot működtetünk. Ez és a délutáni szakköri, felzárkóztató és fejlesztő órák miatt a tantermek kihasználtsága maximális 8:00 és 16:30 között.
A székhelyen 23 tanóra céljából hasznosított helység van, ebből az ebédlő és a könyvtár is osztályteremként funkcionál. Egy szertár van és egy tanári szoba, ahol nincs minden nevelőnek asztal.
A Pozderka út 1. sz. alatti épületben 4 osztály került elhelyezésre. 100 férőhelyen 105 tanuló van. A külön ebédlő van az épületben, a testnevelés órát egy tanteremből kialakított tornaszobában tartják a pedagógusok.
A Kossuth tér 5. sz. alatti épületben a Zeneiskola működik az emeleti részen. A földszinten 6 tantermet foglal el a Hunyadi, ebből 3 az alsós általános tanterv szerint tanuló, Az ebédelést nem lehet helyben megoldani, végig kell gyalogolni a városközponton a gyerekeknek, bármilyen időjárási helyzet van . A Zeneiskolával való együttélés nem mindig zökkenőmentes.
6. Szakos ellátottság
Tantestületünk létszáma a feladatokhoz elegendő. A szakos ellátottság javítását elsősorban posztgraduális képesítések, a szakmai továbbképzések támogatásával kívánjuk fokozni. Az intézményben a szakos ellátottság hosszú évek óta közel 100%-os.
A jogszabályok figyelembe vétele és betartása mellett 2 fő pedagógiai asszisztens, 1 gyógypedagógiai asszisztens, 2 fő iskolatitkár, 1 fő rendszergazda foglalkoztatása valósul meg.
Pedagógusaink közül többen rendelkeznek speciális kompetenciákkal: fejlesztő pedagógus, mentálhigiénés pedagógus, tehetséggondozó pedagógus, sport – edző, közoktatási vezető. Pedagógus II. kategóriában 20, míg mester fokozatban 2 fő van besorolva.
Szakmai munkát 10 munkaközösségbe szervezve koordináljuk.
7. Infrastruktúra megfelelősége
Intézményünk a Hunyadi u. 4/a. és 6. sz. és a Pozderka u. 1. sz. Kossuth tér 5. sz. alatti négy épületben található. Alapvető gondunk: A magas kihasználtság. A Hunyadi u 4/a épületet a mindennapos testnevelés feladatainak és a gyógytestnevelés ellátására használjuk.
8. Eszközellátottság megfelelősége
Szaktanterem: 4, ezek: természettudományi, Számítástechnikai tanterem, nyelvi labor, rajz
Elektronikus eszközeink egyre javuló szinten vannak, mind minőségben – korszerűségben, mind mennyiségben. Iskolánk három telephelyén 15 interaktív tábla segíti az oktató munkát. Tanulóink tableteket használhatnak a tanítási órákon.
9. Szakmai innováció és készség
Iskolánk az elmúlt években számos, komoly innovációban vett részt! Ezek közül több saját – iskolai szintű – program és sok együttműködésben a várossal, társintézményekkel, konzorciumi partnerekkel valósult meg. Több program jelenleg is fenntartási időszakban van, illetve beépült iskolánk Pedagógiai Programjába.
A Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az 1990-es évek közepe óta olyan tudatos innovatív tevékenységet folytat, melynek elvei és céljai összhangban állnak a köznevelés-politika törvényben megfogalmazott pedagógiai irányával.
Társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére irányuló tevékenységeket folytat, ennek támogatására minden pályázati lehetőséget kihasznál. Pedagógiai munkáját a gyermekközpontúság, a versenyképes tudás átadása, az egész életen át való tanulás elvének alkalmazása jellemzi. Feladatának tekinti a tanulók számára az életben is hasznosítható tudás nyújtását, a készségek fejlesztését. Az utóbbi esztendőkben az intézmény tevékenységének középpontjába került az idegen nyelvek eredményes tanulásának feltételrendszerének megteremtése és módszereinek kidolgozása, bevezetése, valamint a használható informatikai tudás nyújtása és a sportolás előtérbe helyezése a szivacskézilabda tanóra keretben való oktatásával.
Az utóbbi húsz esztendőben a nevelőtestület sikeresen kapcsolódott országos innovációkhoz, intézményi innovációkat vezetett be pályázati támogatottságokkal:
- Pedagógiai program megírása a 1996-ban.
- Szöveges értékelés kialakítása alsó tagozaton 1998-tól.
- Beiskolázási programsorozat elindítója a városban (1997 óta végzi ezt a tevékenységet, segítve ezzel az óvoda-iskola átmenet folyamatát, a zökkenőmentes iskolakezdést). Jelenleg is működő fejlesztés.
- Tanulási nehézséggel küzdő tanulók támogatása: fejlesztő csoportok, egyéni fejlesztési tervek, integrált oktatás, nevelés, dyses terápiák, pozitív diszkriminációk, bekapcsolódás az Útravaló tanulói ösztöndíjprogramba. Az intézmény jelenleg is folytatja a fejlesztő csoportok működtetését, SNI, BTMN-s tanulók egyéni és kiscsoportok fejlesztését.
- Két tanítási nyelvű oktatás bevezetése. 11éve sikeresen működő tanítási program, egyedülálló a járásban, megyei szinten a legrégebbi az általános iskolai oktatásban.
- Angol nyelvi autentikus anyagok felhasználása a tanításban. Működő gyakorlat a két tanítási nyelvű programban.
- A Comenius I. Intézményi együttműködések pályázat keretében olyan pedagógiai projekteket valósított meg, melyek nemzetközi együttműködésben zajlottak egy közösen választott témában, folyamatos munkával, közös projekttermék elkészítésének céljával. Ennek keretében tanulóik lehetőséget kaptak nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, levelezéssel, külföldi utazásokon való részvétellel. Így fejlesztve idegen nyelvi tudásukat.
- Tanulási problémákkal küzdő tanuló idegen nyelvoktatásának segítésére módszertani anyagok kidolgozása.
- Könyvtár tanulóközpont kialakítása idegen nyelv tanulásához szükséges kiadványokkal. Folyamatosan használható, kölcsönözhető anyagok állnak a nyelvszakos kollégák rendelkezésére.
- Roma etnikai program megvalósítása. Napi gyakorlat az SNI tagozaton.
- Bekapcsolódás a Roma Önfejlesztő Iskolai programba. Tapasztalatok napi szintű használata jelenleg is.
- Az IKT eszközök tanórai felhasználásának bevezetése. Napjainkban is megvalósuló gyakorlat, kiegészítve az interaktív táblák és tanulói laptopok használatával.
- Az intézmény vezetősége megszervezte, szakszolgálati szakemberei kialakították a Többcélú Kistérségi Társulás részére a pedagógiai szakszolgáltatást. Ezáltal közel 3500 gyermek- fiatal ellátása vált lehetővé a térségben a 2007-es évtől.
- A város által megnyert TÁMOP 3.1.4. kompetencia alapú oktatást elősegítő pályázat aktív résztvevője volt az intézmény nevelőtestülete. A tapasztalatok beépültek a napi gyakorlatba.
- Bekapcsolódott az intézmény a TÁMOP3.4.3-08/2 tehetséggondozást támogató pályázatba, melyet a Bercsényi Miklós Gimnázium koordinált. A szakköri tevékenységben kamatoznak a tapasztalatok.
- A TÁMOP3.1.5.-09/a/2-2010-0124 pályázat keretében pedagógus kompetenciafejlesztés valósult meg az intézményben. A tanfolyamok tapasztalatai a pedagógusok napi rutinjába beépültek.
- A nevelés-oktatás tanórán kívüli tevékenységek által, TÁMOP3.2.11./10-1 pályázatban a Kodály Zoltán Művészeti Iskolával karöltve dolgoztak az intézmény pedagógusai.
- TIOP 1.2.3..-09/1 Könyvtár –tudásexpressz pályázatban szintén a helyi gimnáziummal karöltve dolgozott az iskola. Könyvtár működtetését segíti.
- A TÁMOP3.3.2-08/2 COMENIUS pályázatban esélyegyenlőségi programokat valósított meg városi partneriskolai hálózatban.
- Az NTP-OKA-IV-014 pályázat segítségével tehetségsegítő szolgálatok térségi hálózatának kialakításában vett részt.
Az intézmény munkájában megjelent a tudományos munka, kutatásba való bekapcsolódás, előadások tartása:
- A Szegedi Egyetemmel közös kutatás: a kritikus kognitív képességek vizsgálata, felmérések a tanulók körében, a témában előadások szervezése az egyetem munkatársainak közreműködésével.
- Kísérleti jellegű tanítást folytatott a diszes tanulók nyelvoktatása körében, módszertani anyagokat készítettek a nyelvszakos kollégák.
10. Intézményi specialitások
Alapvető nevelési célunk a gyermekek teljes személyiségének fejlesztése, a személyre, egyénre szabott nevelés.
Pedagógiai feladatunk a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése, szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges gyerekek nevelése.
Kiemelt területek: az angol nyelvoktatás, az IKT tanórai alkalmazása, és a szivacs—kézilabda sport, a művészeti nevelés.
A felsős évfolyamokon lassabb ütemben haladókat felzárkóztató foglalkozáson segítjük (magyar nyelv és irodalom, matematika). Több területen bevezetésre kerül a kompetencia alapú oktatás. (olvasás – szövegértés, matematika – logika, idegen nyelvi (angol nyelv) kommunikáció)
Negyedik osztálytól kezdve az általános tantervű osztályok diákjai választhatnak (az iskola személyi feltételeinek figyelembe vételével) az angol, francia* és német* nyelv tanulása közül. (*szakköri formában)
Hitoktatásra felekezettől függetlenül, önkéntes alapon járhatnak a tanulóink.
- Kéttannyelvű oktatás angol – magyar nyelven
Iskolánk megtartva nyelvi tagozatos jellegét, első évfolyamtól kezdve lehetőséget ad az angol nyelv tanulására. Megteremtettük az emelt óraszámú és a két tanítási nyelvű nyelvoktatás feltételeit, az angol nyelv csoportbontásban való oktatását. A két tanítási nyelvű oktatás a fiatal korban elkezdett, a gyermek érdeklődésére, fogékonyságára építő nevelés egyik formája. Itt a tanulók életkori sajátosságait, fáradását is figyelembe véve, játékos formában történik a tanulás. A gyerekek 10 angol nyelvű órán tanulnak, megismerik az őket körülvevő világot. Az angol oktatása csoportbontásban történik. Ez az oktatási forma a városban és térségében is egyedülálló! A bevezetése óta több iskola fordult hozzánk tapasztalataink megosztása érdekében.
- Szivacskézilabda
A mindennapos testnevelés keretében oktatjuk a kézilabdát, együttműködve a Magyar Kézilabda Szövetséggel, mint bázisiskola. A szivacskézilabda sport iránt érdeklődők, emeltszintű angol nyelvoktatással választhatják. Ebben az osztályban a kézilabda a mindennapos testedzés bázissportja, együttműködésben a TKE-vel oktatjuk gyermekeinket. Több edzői képesítéssel rendelkező testnevelő alkotja a szakmai bázisát.
- IKT
IKT-s osztály a tanulási képességekhez igazított tanórák szervezésére alapoz, figyelve az óvodapedagógusok és szülők azon igényére, hogy az alapkészségek fejlesztése hangsúlyos legyen. Az anyanyelv és matematika magasabb óraszámban tanítása az alapkészségek fejlesztése a kulcsfeladat. A tanítás folyamatában a számítógép használatával motiváljuk, oktatjuk a gyerekeket. IKT eszközök alkalmazását a tantárgyak tanításának segítésére. Törekszünk arra, hogy a tanórák 25%-ában megjelenjen az IKT eszközök használata, elősegítve a kulcskompetenciák fejlesztését. 1. osztálytól emelt óraszámú oktatás folyik matematikából (IKT).
- Művészeti nevelés
Iskolánkban több évtizedes hagyománya van a művészeti nevelésnek. Sikeres énekkarunk, a vizuális kultúra oktatása 1996-óta folyik együttműködésben. A Kodály Zoltán AMI-val együttműködve esetenként szolfézs oktatás folyik iskolánk épületében. A 2018/2019-es tanévben hetedik éve, már – tanórai keretekben – a mindennapos testnevelés óráinak terhére néptánc oktatása folyik a kéttannyelvű osztályokban.
- Tehetséggondozás
Iskolánkban több évtizedes hagyománya van az átlagtól eltérő képességű gyerekkel való foglalkozásnak. Intézményünk regisztrált tehetségpont. Pályázatokban, különböző továbbképzéseken vett részt tantestületünk a minél jobb feladatellátás érdekében. A tehetséggondozás színterei: a tanórák, szakkörök, iskolai és területi versenyek, sportrendezvények, kiállítások, művészeti bemutatók, gálák.
11. Országos Kompetenciamérés eredményei
Az országos kompetenciamérés 2014-es adataiból a következőket lehet megállapítani:
A 6. évfolyam matematika eredményei az előző évhez képest nem romlottak. A városi és a közepes városok általános iskoláival összehasonlítva nincs szignifikáns eltérés.
A szövegértés területen elért eredmények 6. és 8. évfolyam esetén eredményeket tekintve nem maradunk el a városi általános iskoláktól. A családi háttér vizsgálatakor kiderül, hogy a tényleges eredménye nem különbözik szignifikánsan a várhatóhoz képest.
Az utóbbi évek eredményeit vizsgálva, lassú javulás érzékelhető, mind a 6, mind a nyolcadik évfolyamok szövegértés és matematikai kompetencia területén. Köszönhetően a korábban pályázati tevékenységben megfogalmazott intézkedési tervnek.
12. Továbbképzések, pályázatok, eredmények
Iskolánk dolgozói az elmúlt években több száz órás továbbképzési programon vett részt, közülük elsősorban pályázati forrásból megvalósuló képzések a jelentősek, melyek a hátránykompenzáció, esélyteremtés, inkluzív pedagógia, a tehetséggondozás területét ölelték fel. TÁMOP 3.1.5, TÁMOP 3.1.4, TÁMOP 3.4.3. TÁMOP3.3.2. keretében.
Minden évben elkészítjük a továbbképzési tervet. Ennek megfelelően jelenleg 3 fő tanul idegen nyelv, tehetséggondozás területén. Szorgalmazzuk a természettudományos tantárgyak, az sni-s oktatási feltételeinek szakos fejlesztését.