Comenius 2006
The Four Seasons
2004 novemberében iskolánk a Tempus Közalapítvány jóvoltából képviseltette magát az angliai Durham megyei iskolai együttműködést előkészítő szemináriumon, melyen sikerült öt olyan külföldi iskola képviselőjével megismerkedni, akikkel nagyon hamar tudtuk egyeztetni a közös munka feltételeit, elvárásait, feladatokat, produktumokat és a projekttalálkozókat. A kapcsolatot a találkozó után Interneten tartottuk. A négy évszak témakörén belül az első évben a magyar kultúrkörből négy fontos ünnepet, vagy jeles napot dolgoztunk, illetve dolgozunk ki a gyerekekkel: a szüretet, a Karácsonyt, a Húsvétot, és az Augusztus 20.-át. Feladatunk, hogy az ünnepeket a lehető legtöbb szempontból dolgozzuk fel, szem előtt tartva, hogy külföldiek számára készítünk projektmunkát, és vonzóvá szeretnénk tenni számukra Magyarországot. Az első projekttalálkozó Szicíliában volt 2005 októberében, ahol pontosítottuk a feladatokat és a határidőket, illetve betekintést nyertünk az iskola mindennapjaiba, oktatási rendszerébe. 2006 júniusában Magyarországon került megrendezésre a második találkozó. Biztosítottunk olyan programokat, melyek során alkalom nyílt az első közös év értékelésére, a hátralévő feladatok egyeztetésére, valamint a következő évi projekt munkájának előkészítésére, lehetőséget adni iskolánk és az iskolában folyó munkánk, valamint városunk és hazánk megismerésére. A projekt második évében két feladat várt ránk. Az első egy város bemutatása történelmével, földrajzával és kultúrájával a négy évszak szemüvegén keresztül. A produktum egy power-point prezentáció lett. A várost fotókkal, versekkel, leírásokkal ismertettük, érzékeltetve a terület arculatának változását a négy évszak függvényében. A másik feladat négy rövid videofilm elkészítése volt a négy évszaknak megfelelően egy-egy területről (város, természetes élőhely). Ismertetni kellett mind a négy terület jellegzetességeit, szépségeit, és itt jutott igazán hangsúlyos szerep a szabadidő hasznos eltöltésének, a sportnak, illetve a tradicionális játékoknak. A végtermék elkészítésének célja a turista-csalogatás volt, hogy a partneriskolák, illetve a külföldiek számára vonzóvá tegyük Magyarországot, azon belül pedig lakóhelyünk környékét. A harmadik évben Magyarország természeti értékeit, növény- és állatvilágát, természetvédelmi területeit mutattuk be egy közös naptár létrehozásával, szerkesztésével. Így a három év projektmunka alatt a partneriskolák betekintést nyernek hazánk kultúrájába, történelmébe, turizmusába és természetvilágába. A projekt pozitív hatása megmutatkozott a diákok motivációjában, lelkesedésében, nyelvi és tárgyi ismereteinek bővülésében. A projekt kidolgozása során, a tantárgyi órákon a gyerekek elmélyültek hazánk történelmében, kultúrájában, jellegzetességeiben, szépségében, felszínre kerültek már-már elfeledett hagyományok, népszokások. Erősödött nemzettudatuk. A projekttalálkozók teremtettek lehetőséget arra, hogy a tanárok és a diákok közösen tervezzenek, dolgozzanak, megismerjék a különböző országok oktatási rendszerét, az intézményekben folyó munkát.
{gallery}thefour{/gallery}