Comenius 2008
The Voice of nature
Az együttműködés két éve alatt a természeti környezetünk és ennek, védelmének, megőrzésének fontossága állt a középpontban. Tanulmányoztuk és összehasonlítottuk a partner országok (Írország, Belgium, Csehország, Dánia) és saját hazánk természeti környezetét, élővilágát, rácsodálkoztunk szépségére. Ez adott ihletet a különböző produktumok elkészítéséhez (festmények, rajzok, fotók, játékok…), melyek láthatók a közös honlapon. Számos egyéb tevékenység kötődött még a témához. Fotókkal illusztrált naptárt készítettünk, meglepetés dobozokat küldtünk egymásnak, szótárt készítettünk. Öt projekttalálkozót valósítottunk meg, melyeken kicseréltük az elkészített projekttermékeket, ötleteinket; értékeltünk és megterveztük a közös munka szakaszait. Emellett személyesen is megtapasztalhattuk a természeti környezet csodáit a különböző nemzeti parkokban, tájvédelmi körzetekben. Emellett betekintést nyertünk egymás kultúrájába, minden napi életébe, szokásaiba. Barátságokat kötöttünk, kapcsolatok alakultak ki, miközben fejlődött az idegen nyelvi kommunikációnk. Megtapasztalhattuk, hogy az Európai Unión belül különbözőségünk ellenére nagyon sok téren egyformán gondolkozunk és egyenrangú partnerekként képesek vagyunk sikeresen együttműködni. A projekt legfontosabb hozadéka a kommunikációs készségek, képességek fejlődése volt idegen nyelven. Az írásbeli kommunikációt fejlesztette és fejleszti a kialakult levélbarátság. Az IKT-s eszközök használatában is fejlődtek tanulóink, a kutató munka és a produktumok létrehozása kapcsán. A munka folyamán egyre biztosabban használták az eszközöket és új, hasznos honlapokra bukkantak az Interneten. A projekt megvalósítása során kialakult érzelmi, akarati motiváció közvetve járult hozzá a képességfejlesztéshez. Idegen környezetben idegen személyekkel sikeres kapcsolatfelvétel elősegítette az önbizalom erősítését. A résztvevő tanulók valamennyien apró sikereket érhettek el a különböző tevékenységek kapcsán. Más népek, más személyek megismerése kapcsán önkéntelenül felvetődik, a miben hasonlítunk, miben vagyunk mások kérdéskör, melyek az önismeret fontos szempontjai. A kulturális örökség, a történelem, és a tradíciók területén tanulóink sok, már régen tanult, vagy hallott mondát, regét, történetet elevenítettek fel, de a kutatómunka során ismeretlenekre is bukkantak. Idegen nyelvi kompetenciájuk a gyakorlatban fejlődött, a meglévő tudás a gyakorlatba ágyazódott. A mindennapi kommunikációban az egymástól tanulás élményét élhették át a tanulók. Új kifejezésekkel, fogalmakkal bővült a tanulók és tanáraik szókincse. Nőtt motivációjuk az idegen nyelvek, valamint a közismereti tárgyak tanulása iránt, mivel a megszokott módszerektől eltérően szereztek és adtak át egymásnak új ismereteket tanulóink. Az együttműködés során valamennyi projektben résztvevő partnerben megnőtt az érdeklődés az Európai Unió országai, természeti és kulturális értékei iránt, rengeteg információval gazdagodtunk és megismertük a partner országok mindennapi életét is. Ezzel közeli, baráti kapcsolatot alakítottunk ki az iskolák és az őket körülvevő világok között. A projekt találkozókon megismerkedhettünk egymás környezetével és hétköznapi életével. Számos pozitív benyomás ért bennünket, melyek hatással vannak további életünkre. Átvettünk egymástól az iskolai életet érintő szokásokat, megismerhettük egymás életét közvetlen közelről is, mivel megosztottuk egymással otthonainkat is. Merőben más élményekhez jutottunk ezáltal, mintha turistaként látogattuk volna meg az országokat. A közös munka során kizárólag pozitívan élhettük meg, hogy valamennyien az Európai Unióhoz tartozunk, és bár különbözőek vagyunk, egyenrangú társai is egymásnak. Tudatosítani akartuk a tanulókban, hogy habár különböző országokban, de ugyanazon a bolygón élünk és osztozunk. Használhatjuk és élvezhetjük a természet adta csodákat, de felelősek is vagyunk a természeti környezetünkért. A tanulóknak személyes kapcsolatokat kellett kialakítani és ápolni, hogy ráébredjenek a közös munka folyamán, hogy valamennyien egy nagy európai család tagjai. Rá akartuk ébreszteni tanulóinkat, hogy milyen fontos az idegen nyelvek elsajátítása, különösen az angol nyelvé, hogy együtt tudjunk működni a partnereinkkel a projekt folyamán.
Fotódokumentáció
{gallery}voice{/gallery}