Szép Siker! Még a veszélyhelyzet előtti siker…

Poczai Dorottya 5.a osztályos tanulónk matematikából a myegyei II. helyet érte el.Ő is képviseli így Jász – Nagykun – Szolnok megyét az országos megmérettetésen.Gratulálunk a versenyzőnek és felkészítő pedagógusának, Ambrus Eszternek!Dorci kitűnő tanuló, a matek mellett a képzőművészet, a lovaglás is kedves és sikeres tevékenysége. 

INTÉZMÉNYVEZETŐI KÖZLEMÉNY IV.

Tájékoztató a 2020/2021-es tanévre történő általános iskolai beiratkozásról Tisztelt Szülők! A 7/2020. (III. 25.) EMMI határozat alapján tájékoztatom Önöket, hogy intézményünk a 2020/2021-es tanévre történő általános iskolai beiratkozást 2020. április 6. és május 21. között tartják. Az intézmény honlapján, a helyben szokásos módon közzétételre került, hogy Törökszentmiklós egész területe intézményünk felvételi körzetébe tartozik. A Karcagi Tankerületi Központ a Közoktatási Információs […]

Tájékoztató a tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelésről

A tantermen kívüli, digitális munkarendben végzett oktatás a már megszokott, tantermi órától eltérő adatkezeléseket is maga után vonhat. Az iskolában érvényesülő általános adatkezelési szabályokon túl az online térben megtartott órák során is kiemelt figyelmet fordítunk az adatvédelem és adatbiztonság érvényesülésére. Ennek egyik eleme ez a tájékoztatás is. Az adatkezelő a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.), valamint a […]

Útmutató a tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezeléshez

Az elmúlt három hétben sikeresen átálltunk a tantermen kívüli, digitális munkarendre, ennek során a tanárok és a tanulótársak sokszor online kapcsolatba kerülnek egymással, hang- és videóközvetítés zajlik közöttük. Előfordulhat, hogy a tanár azt kéri, a tanuló készítsen magáról felvételt, ami alapján meggyőződhet, hogy tényleg megtanulta-e a tananyagot, valóban elvégezte a kijelölt feladatot, vagy így ellenőrzi az önálló feladatmegoldást. Mind a […]

Tájékoztató a 2020/2021-es tanévre történő általános iskolai beiratkozásról

INTÉZMÉNYVEZETŐI KÖZLEMÉNY IV. Tájékoztató a 2020/2021-es tanévre történő általános iskolai beiratkozásról Tisztelt Szülők! A 7/2020. (III. 25.) EMMI határozat alapján tájékoztatom Önöket, hogy intézményünk a 2020/2021-es tanévre történő általános iskolai beiratkozást 2020. április 6. és május 21. között tartják. Az intézmény honlapján, a helyben szokásos módon közzétételre került, hogy Törökszentmiklós egész területe intézményünk felvételi körzetébe tartozik. A Karcagi Tankerületi Központ […]

Iskolanyitogató program 2020

Az „Iskolakóstoló” után, Szülői fórummal kezdetét vette a beiratkozásig tartó „Iskolanyitogató programunk”.Az érdeklődő szülők megismerkedhettek a leendő elsős tanítókkal: Deákné Kovács Magdolna, Révi – Gulyás Anita és Gyurikáné Rédai Noémi pedagógusokkal; majd Szécsi Pál intézményvezető prezentációját nézhették meg a Hunyadi ajánlatáról melyet a gyermekek nevelése, oktatása, a közösségalakítás folyamatában nyújt. Karáné Banka Csilla idegennyelvi munkaközösség-vezető az angol kéttannyelvű oktatásról, annak […]

Hunyadi együttműködése a HiperSuli programban

Telenor HiperSuli. A Tiszatenyői Szent István Általános Iskola és a Hunyadi együttműködése a HiperSuli programban.A digitális módszertani együttműködés segítségével az IKT egyre inkább bevonul a mindennapi oktatási folyamatokban. Az ilyen képzések, konzultációk segítik, hogy iskoláink a legfrissebb információk birtokában alkalmazzák a technológiai fejlesztéseket.Köszönjük a lehetőséget!Reméljük a folytatás következik!